- Mégis miért? Zora, őrültség lenne meglátogatni. Azzal a nővel, én mondom, történt valami, amiről a híradóban hallgattak. Amúgy meg, mégis hogy akarod te meglátogatni? Bemész a rendőrségre, és azt mondod beszélni akarsz egy éppen kihallgatáson lévő nővel? - méltatlankodott Paige.
- Oké, igazad van. Nem ma látogatjuk meg, hanem holnap - közölte Zora Paige-el, aki továbbra sem vágott túl biztató arckifejezést, ami azt sugallná, hogy lenne egy kicsi kedve Amy Todhunter-t meglátogatni.
- Figyelj Zora, én megértem, hogy nem akarsz elköltözni, meg minden, de én ebbe a nyomozós szerepbe nem vagyok benne. Holnap egyébként sem jó, mert a bátyám áthívja a haverját, aki állítólag feltétlenül meg akar engem ismerni. Már alig várom - grimaszolt Paige, egyértelművé téve, hogy nem áll szándékában megismerni a bátyja haverját.
- Oké, persze, megértem - mondta fáradtan Zora, és még kényelmesebb pozícióba helyezkedett el a kanapén, szinte már elterült rajta.
Paige megfogta a távirányítót, és a tévé felé irányítva megnyomta, átkapcsolt egy másik csatornára. Zora unottan bámult ki a fejéből, már nem is a televízióra figyelve, mikor kopogtattak az ajtón. A lány felpattant, és ajtót nyitott. A húga állt az ajtóban, ötdögi vigyorral az arcán, ami nála már általános arckifejezésnek minősült.
- Mit vigyorogsz, Kay? - kérdezte köszönés helyett Zora, akinél ez a kérdés már általános volt.
- Neked is szép napot, drága nővérkém - mondta gúnyosan Kaylee, fülig érő szájjal - Képzeld, judo edzésen ma Josh azt mondta rendőr az apja, és el tudja csórni az eltűnésekkel kapcsolatos iratokat - mesélte lelkesen a lány, miközben félrelökte nővérét az ajtóból, utat vágva magának. Kibújt fekete bőrbakancsából, és hanyagul ledobta kopott hátizsákját cipője mellé - Ó, te is itt vagy Paige? A pasid keresett ma a suliban, azt hitte a húgod vagyok - köszönt oda Kaylee Paige-nek.
- Paige pasija? - csodálkozott Zora.
- Valami Milan.
- Nem ismerek semmiféle Milan-t - mondta a Paige furcsállóan méregetve Kaylee-t.
- Hé, ne nézz így rám, én csak a postás vagyok, és még annak is rossz - tárta szét a karját Kaylee, és felment a lépcsőn az emeletre, ahol a szobája van.
- Akkor nekem is mennem kéne, anya már biztos hazaért - állt fel a kanapéról Paige.
- Oké, igazad van. Nem ma látogatjuk meg, hanem holnap - közölte Zora Paige-el, aki továbbra sem vágott túl biztató arckifejezést, ami azt sugallná, hogy lenne egy kicsi kedve Amy Todhunter-t meglátogatni.
- Figyelj Zora, én megértem, hogy nem akarsz elköltözni, meg minden, de én ebbe a nyomozós szerepbe nem vagyok benne. Holnap egyébként sem jó, mert a bátyám áthívja a haverját, aki állítólag feltétlenül meg akar engem ismerni. Már alig várom - grimaszolt Paige, egyértelművé téve, hogy nem áll szándékában megismerni a bátyja haverját.
- Oké, persze, megértem - mondta fáradtan Zora, és még kényelmesebb pozícióba helyezkedett el a kanapén, szinte már elterült rajta.
Paige megfogta a távirányítót, és a tévé felé irányítva megnyomta, átkapcsolt egy másik csatornára. Zora unottan bámult ki a fejéből, már nem is a televízióra figyelve, mikor kopogtattak az ajtón. A lány felpattant, és ajtót nyitott. A húga állt az ajtóban, ötdögi vigyorral az arcán, ami nála már általános arckifejezésnek minősült.
- Mit vigyorogsz, Kay? - kérdezte köszönés helyett Zora, akinél ez a kérdés már általános volt.
- Neked is szép napot, drága nővérkém - mondta gúnyosan Kaylee, fülig érő szájjal - Képzeld, judo edzésen ma Josh azt mondta rendőr az apja, és el tudja csórni az eltűnésekkel kapcsolatos iratokat - mesélte lelkesen a lány, miközben félrelökte nővérét az ajtóból, utat vágva magának. Kibújt fekete bőrbakancsából, és hanyagul ledobta kopott hátizsákját cipője mellé - Ó, te is itt vagy Paige? A pasid keresett ma a suliban, azt hitte a húgod vagyok - köszönt oda Kaylee Paige-nek.
- Paige pasija? - csodálkozott Zora.
- Valami Milan.
- Nem ismerek semmiféle Milan-t - mondta a Paige furcsállóan méregetve Kaylee-t.
- Hé, ne nézz így rám, én csak a postás vagyok, és még annak is rossz - tárta szét a karját Kaylee, és felment a lépcsőn az emeletre, ahol a szobája van.
- Akkor nekem is mennem kéne, anya már biztos hazaért - állt fel a kanapéról Paige.
***
Másnap, azaz pénteken iskola után, estefelé három fiatal ácsorgott a Slafford-i rendőrőrs előtt. Ott beszélték meg ugyanis a találkozót, nem véletlenül. Kaylee, Zora, és Joshua. Zora és Joshua megismerkedése nem alakult túl fényesen, ugyanis Zorának az első pillanattól kezdve ellenszenvessé vált a fiú. Beképzeltnek és önteltnek hitte, akibe az önbizalomból túl sok szorult, hisz szinte már "rámozdult" Zorára, és elhívta moziba, persze úgy, hogy Zora fizeti a jegyet, mert állítólag most kissé "le van égve". Zora lenézően elutasította az ajánlatot, és inkább Joshua apjáról kérdezősködött. Josh fel volt készülve: megszerezte az apja pót-kulcscsomóját, amivel átjuthattak a rendőrőrs valamennyi ajtaján, többek között Josh apjának irodájához, amiben a nyomozás papírjai találhatók. A csapat arra várt, hogy a rendőrőrs nagyjából kiürüljön, mivel páran úgyis túlóráznak majd, a lényeg, hogy Josh édesapja elhagyja az épületet. Addig is átbeszélték a tervet, ami mindössze annyiból állt, hogy Josh a bejáratnál, információs pultnál ülő hölgynek azt füllenti, az apja bennhagyta a pénztárcáját. Felmutatja a kulcsot, mondván, hogy az apja adta neki, hogy bemenjen a pénztárcáért. Utána Josh bemegy az irodába, és teszi a dolgát.
Miután áttekintették, megbeszélték és tisztázták az akció menetét, Joshua édesapja már beindította az autója motorját a parkoló végében. Végignézték, ahogy elhajt a kocsijával, majd Joshua bevetésnek indult. Ideges volt, de próbált nyugodtnak, és lazának tűnni. Megigazította bőrdzsekijét, és átment az automatikusan kinyíló bejáraton. A recepciós nő mosolyogva köszöntötte a fiút, hisz már korábban is látta őt.
- Szia, Josh! Apukád most ment el, úgy két perce, ha őt keresed - mondta a nő, és nyomkodott valamit számítógépje billentyűzetén.
- Igen, csak itt hagyta a pénztárcáját - mondta Josh, mire a recepciós kételkedően végigmérte a fiút. Josh érzékelte, hogy a nő nem bízik benne teljes mértékben, így előhúzta a kulcscsomót - nagy csörömpölős zajt csapva - a zsebéből. - Ideadta a kulcsát, hogy kihozzam neki.
A recepciós és Josh farkasszemet néztek, majd a nő elkapta a tekintetét. Mondott valami rendben-félét, majd tovább gépelt a billentyűzeten. A fiú behunyta a szemét, és kifújta a levegőt. Meglehetősen megkönnyebbült, hogy a nő nem kérdezősködött tovább, hiszen annyira nem dolgozta ki a tervet.
Nehezen visszaemlékezett, hogy merre is kell menni az apja irodája felé. Pár folyosón ment végig, mire meg is találta. Kinyitotta kulcsával a szobát, és kutakodni kezdett. Az íróasztalon valamennyi papír volt, amik a nyomozásról szóltak. Josh-nak megfordult a fejében, hogy mégsem viheti csakúgy ki őket, hisz az apjának feltűnne, ha eltűnnek a papírok. Akkor pedig a recepciós bátran beköpné Josh-t, hogy ő járt utoljára az irodában, és akkor lebukna, és ki tudja mit feltételeznének az emberek. Jöhetnének a kihallgatások, és a többi, amire Josh-nak jelenleg semmi szüksége nincsen. Így úgy döntött, lefénymásolja a papírokat, úgy is van fénymásoló az irodában. Sietősen váltogatta a papírokat, de a fénymásoló meglehetősen lassú volt, és Josh türelme kezdett fogyni. Lépteket hallott, amik az iroda felé közeledtek, és a léptek zaja csak egyre erősödött, és erősödött. A fiú megijedt, nem tudta hirtelen, mit tegyen. Elbújt az íróasztal alá, a kezében szorongatva a már lefénymásolt iratokat.
Valaki benyitott a szobába, de csak egy pillanatra. Benézett, hogy minden rendben van-e, majd ezzel el is hagyta a szobát. Josh újra nekilátott a másolásnak, már csak két papír maradt hátra. Miután azokkal is végzett, helyére tette az eredeti iratokat, majd kulcsra zárta maga után az ajtót. Az iratokat a hátizsákjába süllyesztette, és nyugodt szívvel ment végig a folyosókon.
- Meg lett a pénztárca? - kérdezte a recepciós csalfa mosollyal az arcán.
Josh zavartan bólintott. Félt, hogy meg kell majd mutassa a tárcát, de szerencsére a nő nem kérte. Josh mormolt valami "viszlát" félét, és kiment a automataajtón. Elsietett a sarokig, ahol Zora és Kaylee már összefont karral várták.
- Lassú voltál - mondta Zora számonkérő hangnemben.
- A fénymásoló miatt.. - magyarázta a fiú, és a hátizsákjából előhúzta a papírköteget. Átnyújtotta Kaylee-nek, aki "köszönöm" helyett csak bólintott.
- Rendben. Akkor, rád már nincs szükségünk - jelentette ki Kaylee.
- Szívesen, nincs mit, ugyan már, nem kell ennyire hálások lennetek - mondta gúnyosan a fiú, majd folytatta - Szóval, akkor most ennyi volt? Engem nem avattok bele, mit fogtok kezdeni az adatokkal? Mégis csak én csórtam őket!
- Ügyes voltál. Gratulálok. Szia - mondta Kaylee vigyorogva, majd átkarolta nővérét.
A két testvér karöltve sarkon fordult, és a buszmegálló fele nevetve kezdtek el sétálni. Josh egy darabig még ácsorgott egy helyben, megdöbbenten, a két nevetgélő testvér után bámulva. Majd úgy döntött, hazamegy gyalog, ugyanis ők közel laktak a rendőrőrshöz, így alig pár perc séta volt a hazafelé menő út.
Miután áttekintették, megbeszélték és tisztázták az akció menetét, Joshua édesapja már beindította az autója motorját a parkoló végében. Végignézték, ahogy elhajt a kocsijával, majd Joshua bevetésnek indult. Ideges volt, de próbált nyugodtnak, és lazának tűnni. Megigazította bőrdzsekijét, és átment az automatikusan kinyíló bejáraton. A recepciós nő mosolyogva köszöntötte a fiút, hisz már korábban is látta őt.
- Szia, Josh! Apukád most ment el, úgy két perce, ha őt keresed - mondta a nő, és nyomkodott valamit számítógépje billentyűzetén.
- Igen, csak itt hagyta a pénztárcáját - mondta Josh, mire a recepciós kételkedően végigmérte a fiút. Josh érzékelte, hogy a nő nem bízik benne teljes mértékben, így előhúzta a kulcscsomót - nagy csörömpölős zajt csapva - a zsebéből. - Ideadta a kulcsát, hogy kihozzam neki.
A recepciós és Josh farkasszemet néztek, majd a nő elkapta a tekintetét. Mondott valami rendben-félét, majd tovább gépelt a billentyűzeten. A fiú behunyta a szemét, és kifújta a levegőt. Meglehetősen megkönnyebbült, hogy a nő nem kérdezősködött tovább, hiszen annyira nem dolgozta ki a tervet.
Nehezen visszaemlékezett, hogy merre is kell menni az apja irodája felé. Pár folyosón ment végig, mire meg is találta. Kinyitotta kulcsával a szobát, és kutakodni kezdett. Az íróasztalon valamennyi papír volt, amik a nyomozásról szóltak. Josh-nak megfordult a fejében, hogy mégsem viheti csakúgy ki őket, hisz az apjának feltűnne, ha eltűnnek a papírok. Akkor pedig a recepciós bátran beköpné Josh-t, hogy ő járt utoljára az irodában, és akkor lebukna, és ki tudja mit feltételeznének az emberek. Jöhetnének a kihallgatások, és a többi, amire Josh-nak jelenleg semmi szüksége nincsen. Így úgy döntött, lefénymásolja a papírokat, úgy is van fénymásoló az irodában. Sietősen váltogatta a papírokat, de a fénymásoló meglehetősen lassú volt, és Josh türelme kezdett fogyni. Lépteket hallott, amik az iroda felé közeledtek, és a léptek zaja csak egyre erősödött, és erősödött. A fiú megijedt, nem tudta hirtelen, mit tegyen. Elbújt az íróasztal alá, a kezében szorongatva a már lefénymásolt iratokat.
Valaki benyitott a szobába, de csak egy pillanatra. Benézett, hogy minden rendben van-e, majd ezzel el is hagyta a szobát. Josh újra nekilátott a másolásnak, már csak két papír maradt hátra. Miután azokkal is végzett, helyére tette az eredeti iratokat, majd kulcsra zárta maga után az ajtót. Az iratokat a hátizsákjába süllyesztette, és nyugodt szívvel ment végig a folyosókon.
- Meg lett a pénztárca? - kérdezte a recepciós csalfa mosollyal az arcán.
Josh zavartan bólintott. Félt, hogy meg kell majd mutassa a tárcát, de szerencsére a nő nem kérte. Josh mormolt valami "viszlát" félét, és kiment a automataajtón. Elsietett a sarokig, ahol Zora és Kaylee már összefont karral várták.
- Lassú voltál - mondta Zora számonkérő hangnemben.
- A fénymásoló miatt.. - magyarázta a fiú, és a hátizsákjából előhúzta a papírköteget. Átnyújtotta Kaylee-nek, aki "köszönöm" helyett csak bólintott.
- Rendben. Akkor, rád már nincs szükségünk - jelentette ki Kaylee.
- Szívesen, nincs mit, ugyan már, nem kell ennyire hálások lennetek - mondta gúnyosan a fiú, majd folytatta - Szóval, akkor most ennyi volt? Engem nem avattok bele, mit fogtok kezdeni az adatokkal? Mégis csak én csórtam őket!
- Ügyes voltál. Gratulálok. Szia - mondta Kaylee vigyorogva, majd átkarolta nővérét.
A két testvér karöltve sarkon fordult, és a buszmegálló fele nevetve kezdtek el sétálni. Josh egy darabig még ácsorgott egy helyben, megdöbbenten, a két nevetgélő testvér után bámulva. Majd úgy döntött, hazamegy gyalog, ugyanis ők közel laktak a rendőrőrshöz, így alig pár perc séta volt a hazafelé menő út.
***
Miután Zora és Kaylee hazaérkeztek a busszal, az Espenson ház előtt Dylan ácsorgott. Kaylee gyanakvóan mérte fel a fiút, hisz az ő számára teljesen ismeretlen volt. Ránézett a nővérére, hátha ő majd magyarázatot ad rá. Zora ugyan ismerte Dylan-t, de számára is meglepő volt, hogy a házuk előtt várakozik. Hiszen nem beszéltek meg semmiféle találkozót, pláne nem a házuknál.
Zora furcsállóan nézett Dylan-re, aki mosolyogva intett a lánynak.
- Sziasztok! - köszönt a fiú lelkesen, és meglepően vidáman.
Zora halkan visszaköszönt, majd megállt a fiú mellett. Csöndben várta, hogy Dylan adjon némi magyarázatot arra, hogy hívatlanul, csak úgy, a házuk előtt ácsorog. Csakhogy, Dylan nem értette, miért nézi így őt a lány, úgyhogy kicsit összezavarodott.
- Ööö. Nem akarod esetleg elmagyarázni, miért vagy itt? - kérdezte Zora egy rövid szünet után.
Kaylee hamar megunta a viszonylag kínos, és kellemetlen szituációt. Egy ideig jól szórakozott a nővére zavarán, és vöröses fején, majd otthagyta őket és bement a házba.
- Ja, csak arról lenne szó, hogy tudod... - kezdte el Dylan, majd elakadt. Elgondolkodott, beletúrt a hajába, végül határozottabban folytatta - Szóval a múltkor jól elbeszélgettünk az eltűnésekről. Azt kérted, segítsek a nyomozásban. Benne vagyok, szívesen segítek.
- Komolyan? - kérdezte feldobva Zora. Egy plusz segítség mindig jól jön.
- Persze. Először is, ki kéne majd hallgatnunk azt az írót, aki előkerült - tanácsolta Dylan.
Zora megrázta a fejét, jelezvén, hogy más a terv.
- Előtte át kell néznünk pár rendőrségi papírt - mondta a lány, és sarkon fordult.
Dylan döbbenten nézett a lány után. Rendőrségi papír? Micsoda?
Zora hátrafordult, mivel látta, hogy a fiú nem jön utána, csak áll egy helyben, földbe gyökerezett lábakkal. Bátorítóan intett, majd bement a házba.
- Komolyan? - kérdezte feldobva Zora. Egy plusz segítség mindig jól jön.
- Persze. Először is, ki kéne majd hallgatnunk azt az írót, aki előkerült - tanácsolta Dylan.
Zora megrázta a fejét, jelezvén, hogy más a terv.
- Előtte át kell néznünk pár rendőrségi papírt - mondta a lány, és sarkon fordult.
Dylan döbbenten nézett a lány után. Rendőrségi papír? Micsoda?
Zora hátrafordult, mivel látta, hogy a fiú nem jön utána, csak áll egy helyben, földbe gyökerezett lábakkal. Bátorítóan intett, majd bement a házba.
Miután mindketten levették a cipőjüket, az emeletre mentek, ahol Zora szobája is volt. Zora egy gyors kitérőt tett előtte a szomszéd szobába, azaz Kaylee szobájába, mivel a húgánál voltak a papírok. Dylan addig helyet foglalt Zora egyik babzsákfotelében, és kénytelen volt várakozni. Kaylee már nagyban nézegette az iratokat, mikor Zora benyitott hozzá.
- Kay! Kénének a papírok, szóval vagy átjössz hozzám, és hárman átnézzük őket, vagy ideadod, és ketten megnézem Dylan-nel - jelentette ki Zora, és mint nővér, úgy érezte van "hatalma" ezt megtenni.
- Vegyél vissza kicsit, mert tulajdonképpen nélkülem soha nem láthattad volna ezeket a papírokat - vágta rá Kaylee.
Zora grimaszolt egyet, mert tudta, hogy igaza van a húgának. Majd megadóan felsóhajtott.
- Jó, mindegy, csak gyere át a szobámba - kérte Zora, és elhagyta a szobát.
Kaylee összeszedte a földön heverő iratokat, és átbaktatott nővére szobájába. Mivel csak két babzsálfotel volt, kénytelen volt a szőnyegre ülni. Vigyorogva méregette az egymás mellett ülő nővérét, és a számára még idegen Dylan-t.
- Zora kedves, bemutatnál a barátodnak?
- Ja, persze. Kay, ő Dylan. Dylan, ő Kay - mutogatott és hadonászott össze vissza Zora.
Kaylee a kezébe vette az egyik lapot, majd elkezdte felolvasni.
- Akkor vágjunk bele! - mondta a lényegre térve - Ezt hallgassátok, mit találtam az előbb: "Amy Todhunter-t elmegyógyintézetbe tanácsoltuk, mivel a kihallgatás alatt nemcsak zavaros volt az állapota, hanem hallucinációkról, és egyéb elmezavari problémákról tanúskodott."
- Kay! Kénének a papírok, szóval vagy átjössz hozzám, és hárman átnézzük őket, vagy ideadod, és ketten megnézem Dylan-nel - jelentette ki Zora, és mint nővér, úgy érezte van "hatalma" ezt megtenni.
- Vegyél vissza kicsit, mert tulajdonképpen nélkülem soha nem láthattad volna ezeket a papírokat - vágta rá Kaylee.
Zora grimaszolt egyet, mert tudta, hogy igaza van a húgának. Majd megadóan felsóhajtott.
- Jó, mindegy, csak gyere át a szobámba - kérte Zora, és elhagyta a szobát.
Kaylee összeszedte a földön heverő iratokat, és átbaktatott nővére szobájába. Mivel csak két babzsálfotel volt, kénytelen volt a szőnyegre ülni. Vigyorogva méregette az egymás mellett ülő nővérét, és a számára még idegen Dylan-t.
- Zora kedves, bemutatnál a barátodnak?
- Ja, persze. Kay, ő Dylan. Dylan, ő Kay - mutogatott és hadonászott össze vissza Zora.
Kaylee a kezébe vette az egyik lapot, majd elkezdte felolvasni.
- Akkor vágjunk bele! - mondta a lényegre térve - Ezt hallgassátok, mit találtam az előbb: "Amy Todhunter-t elmegyógyintézetbe tanácsoltuk, mivel a kihallgatás alatt nemcsak zavaros volt az állapota, hanem hallucinációkról, és egyéb elmezavari problémákról tanúskodott."
